Empty

Üres.
Súlytalan.
Könnyű.

Üresség. Milyen könnyed szó még is ezernyi érzelem lapul mögötte.

Ma délután megint elfogott az érzés, hogy súlytalan vagyok. Az érzés amikor mész és csinálod a teendőidet, mint egy robot. Nem gondolkodsz, nincs felelősség rajtad, csak mész és rutinból teszed a dolgod. Telik az idő...az órák egymás után múlnak. Ma valahogy igencsak lassan ketyegett az óra közben pedig kezdett felemészteni a üresség. Ritkán érzek ilyen érzelmeket, de ha megérzem akkor ott baj van, vagy pedig egy figyelmeztetés. Érzelmes ember voltam mindig is, figyelnem kell rájuk mit üzennek nekem, mert óva intenek. 

Mindig is voltak gondjaim a depressziómmal és a magánnyal. Vannak jobb időszakaim és persze megtalálható az a korszakom is amikor egyenesen saját magamat taszítom a mélybe. Most bevallom nem tudom miért érzem ezt a fura ürességet a lelkemben, de nem depressziótól az biztos. Nincs miért annak lennem éppen szóval ezt teljes mértékben kizárom. A dolog amire gondolok nagyon egyszerű, 3 betű: TÉL. Tél kellős közepe van, hideg van, fájnak az izmaim, ízületeim és persze bosszant, hogy amikor jövők hazafelé már kezd sötétedni. Ezek mind mind összeadódnak és ebből lesz a téli depresszióm ami igazából csak a napsütés és kellemes időjárás hiánya. Remélem csak emiatt érzem magam furán és nem pedig másra akar óva inteni a érzékeim, de persze majd kiderül, ha 1 hétig így marad még akkor elgondolkodok, hogy mi lehet a tényleges oka. Az tény, hogy mostanában nem foglalkoztam magammal, érzéseimmel eleget ami pedig nem jó döntés, de semmi erőm sem volt, de hamarosan hétvége, így lesz időm összekapni magam. ^^

Skin to Skin

Az idei év még alig kezdődött el, de már megvan az első kedvenc dalom amibe szerelembe estem. Maga a képi világa a dal s dallam is annyira az én ízlés világom, hogy ilyen tökéletes dalt ritkán hallok. A dal melyről beszélek nem más mint Luhan "Skin to Skin" dala. Megjelenés után egy hétre rá találtam rá full véletlenül azóta áldom, hogy rákattintottam.

Egyszerűen szóhoz se jutok mennyire tökéletes számomra. Luhant nem hallottam még angolul énekelni, így nagyon örültem, hogy ez a dal angol nyelvű. Az idei év első olyan dala ami IGAZÁN tetszik és egy jó ideig a playlistem első helye lesz.

 A képi világát nem tudom eleget dicsérni, annyira illik a dalhoz, hogy hihetetlen. Szerelmes vagyok az egész klipbe. =D

Újabb adag hó

Ameddig édesdeden aludtam addig egy újabb adag hó esett. Reggel elmentünk boltba mert kellett 1-2 dolog így délutánra és vettem egy rakat epres teát 2 féle variációba. A tea létfontóságú elemem főleg így télen, nem szabad hagynom, hogy kifogyjon.

Igazából egy ideig fel sem tűnt, hogy mennyi hó eset hiszen itt a házaknál még mindig vastag jégpáncél borítja a utakat és senki sem takarítja el a hót a járdákról sem. Így aztán közvetlenül a megálló ahol leszálltam a boltnál ott vettem észre, hogy wow mennyi hó esett, ha nem kéne kimozdulnom vagy 3 hétig a lakásból akkor örülnék neki, hogy egy jó ideig még hó és erős hideg lesz, na meg persze, ha gyerek volnék, de mivel nem vagyok és sajna holnap is ki kell mozdulnom így szeretném, ha végre enyhülne az idő. Persze, tél van ilyenkor legyen hideg, ne Március elején mint pár éve, de akkor is ezek a mínusz fokok kitudnak borítani, mert nagyon fázós típus vagyok.

Imádom amikor rálépek a friss hóra és érzem a lábam alatt a hó ropogását. :3

Never Sleep

Mióta az eszemet tudom éjjeli bagoly vagyok. Szeretek este fent lenni amikor mindenki alszik, mert ilyenkor teljes nyugalom és csend van. "Enjoy the Silence" érzés.

Sokszor volt olyan még anno tiniként, hogy teljesen átfordult a nappalom és éjszakám. Egész nap aludtam aztán délután 3-4 körül felkeltem és másnap reggel 5-6ig fent voltam akár. Tipikusan amikor a család felkel én akkor megyek aludni. Főleg nyáron volt erre példa amikor zavartalanul kihasználhattam az estéket. Hogy mit csináltam? amikor otthon voltam akkor kockultam, zenét hallgattam és az akkori nagyon jó barátommal beszélgettük át az egész estét. Amikor pedig elmentünk otthonról akkor buliztunk, jártuk a várost vagy csak kiültünk valahova és beszélgettünk, lelkiztünk, ittunk mindent ami jólesett. Sokszor a lelkizések sírásba torkollottak, de mindig megkönnyebbülést hoztak ezek az esték számomra.

Imádtam a várost járni esténként. Megnyugtató volt, hogy alig vannak olyankor az utcán, csak mi vagyunk magunk a kis társaságommal együtt. Akkoriban 1-2 barátom volt akikkel egész nyáron ezt az életvitelt vittük végig. Mai napig egy kellemes emlék amire szívesen emlékszek vissza bármikor.

Napfelkelte az egyik legszebb dolog amit valaha láttam. Már ezért is megérte reggelig fent maradni. Persze arról nem beszélve milyen érzés volt számomra amikor egy átbulizott este után az első metró járaton full fáradtan kócosan és nyúzottan üllők a sok kipihent munkába igyekvő emberekkel. Vicces bele gondolni, hogy valakinek már egy újabb nap kezdődik nekem pedig még csak most ér véget. Nem volt túl sokszor ilyen, hogy az első járatokkal mentem volna haza mindig szerettem azért előbb haza érni, hogy ne a reggeli tömegbe keljen.

*

Aztán szépen felnőttem, most már munka miatt is hamarabb kel feküdnöm, hogy reggel ne nyúzottan keljek fel ami kb annyit tesz, hogy éjfél előtt pár perccel lefekszem és kb 7 óra múlva kelek...persze fáradt vagyok, de képtelen vagyok előbb lefeküdni.

Úgy érzem ez a éjjeli bagoly szokásom még nagyon nagyon hosszú évekig velem tart. Valahogy nem tartom fontosnak, hogy 8-10 órát aludjak, ugyan tudom, hogy szükséges lenne és egészséges is, de valahogy fölöslegesnek tartom főleg, hogy annyi mindent akarok csinálni és még így is kevés rá az időm, csak annyit alszok amennyit muszáj, hogy kipihent legyek. Persze van, hogy reggel szeretnék tovább állni és megfogadom, hogy este többet alszok, de az esetek többségében estére már elfelejtettem, hogy mit ígértem magamnak reggel. =D

Álomszuszék

Reggel 10 óra van~!! Ki az ágyból és kezd el a napi teendőidet...öhm, na és mi az?

Szombat délelőtt van, úgy érzem kialudtam magam már amennyire kitudom magam. Kissé fájós háttal, de megkezdtem a napomat amiben lényegében egyetlen program sincs. Nos, igen mostanában főleg így télen semmit sem csinálok hétvégén csak videókat nézek és olvasok esetleg ha kell valami a boltból akkor elmegyek vásárolni, ha nincs ruhám már akkor meg mosok egy adagot ami kb ki is vesz 3-4 órát a napból. Milyen is a hétvégén? Unalmas. Tél van, hideg van, hó vége van így várom, hogy megjöjjön a fizetésem, így aztán ahova szeretnék elmenni sem megyek mert kelhet másra is még a havi megtakarításom.

Nem tudom, hogy mások mit csinálhatnak vagyis, de tudom, de valahogy nem visz rá a lélek, hogy én is ugyan azt csináljam. Hétvégén az igazi "ereszd el a hajam" és a "panaszkodjunk, hogy milyen rossz volt a hétvége" effektus történik, de nem nálam. Ha rossz egy hetem vagy bármi is nálam nem az a megoldás, hogy jóóóól leiszom magam a sárgaföldig egy rakat pénzt el költeni drága piákra, hogy "felejtsek" szerintem ennek semmi értelme. Az alkohol persze megoldás...ideig óráig és utána úgy gondolod majd, hogy de jó minden megoldottam a helyzetet. Közben pedig a józanodás után jön a mély lejtő ami pedig rosszabb mint maga a gondod ami miatt inni kezdesz.

Ilyen szempontból nagyon várom a nyarat vagy legalább is azt az időt amikor már nem fagyok meg mihelyst kilépek az ajtón. Télen kikelni az ágyból sincsen kedvem és ma is így érzem magam pedig a szobában egész kellemes idő van, de maga a tudat, hogy kint köd van és mínuszok repkednek, így legszívesebben a paplan alatt maradnék egészen hétfőig amikor már muszáj kikelnem az ágyból.

*

Na, de mi a legjobb program nálam így télen? egy képben megtudom mutatni.

0:23

Az ember esténként a nap befejezéseként vesz egy jó nagy habfürdőt s közben elkortyolgat egy pohár bort vagy könyvet olvas.

Vagyis én ezt tenném, ha lenne kádam, de sajnos nincs és ráadásként jelenleg fűtés sincs a fürdőszobába... és hát "ne használjuk sokat" a kis melegítőt se mivel hát ha sokat megy akkor sok áramot fogunk fizetni. Könyörgöm... tél kelős közepe van és belefagyok a fürdőszobába. Kissé kellemetlen így fürdeni, hogy amint kiállok a jó meleg víz alól instant megfagyok a hidegben. Így hát esténként amikor após lefekszik az a helyzet áll fen, hogy lemerészkedek és jóóóól befűtőm olyan melegre a fürdőt amilyenbe már kellemes lesz a tisztálkodás. Ami persze elég idő igényes és több mint fél óra kell hozzá, hogy érezzem azt, hogy kezd alakulni, de lassan már nagy barátok vagyunk ezzel a kis melegítővel. =D

Nos, igen ~ jó magam =D

*

Sajnos nem fogom megtudni szerintem sohasem, hogy miért pont egy ilyen fontos dolgon akar após spórolni, mint a fűtés stb. Lenne más amin lehetne, de persze azon nem fog. Télen a fűtésből nem engedek, de miért is engednék? Mindenki dolgozik így kitudjuk fizetni a számlákat, szóval ezért sem értem én ezt a "hisztit" az, hogy a saját szobájában nem fűt, a lenti konyhába s nappaliba pedig épp, hogy, az az ő dolga.

Természetesen a mi szobánkba jócskán megy a fűtés mióta bejöttek a nagy hidegek, hol kevésbé hol nagyobb fokozaton. Nem fogok belefagyni a szobába a kedvéért csak, hogy 3-4 ezer forinttal kevesebb legyen a számla, arról nem is beszélve, hogy így jól meg is lehet fázni, betegedni, de persze a gyógyszert egyszerűbb és "olcsóbb" lesz kifizetni. Sosem fogom megérteni az embereket.

De nem is akarom.

Jó munkahely = BOLDOGSÁG

December óta új munkahelyem van ahova konkrétan élvezettel járok be és nem gyomorideggel ami nálam hatalmas haladás. Jó fej főnökség, jó fej munkatársak még azok a személyek is jó fejek akikkel nem közvetlenül dolgozok együtt. Egy dologér azonban különösképpen odavagyok, hogy itt mindenki köszön mindenkinek, a főnökség nem várja el, hogy te köszönj előre, ha ő lát meg előbb vagy bármi odaköszön neked, rád mosolyognak és valahogy ez az érzés, hogy nem néznek levegőnek felettébb kellemes.

Nagyon jó érzés úgy bemenni dolgozni, hogy nem idegeskedve kell megtennem, hogy "na, vajon ma mit talál ki a főnök" meg egyéb gondolatok társaságában. Viszonylag a 2 évem alatt mióta főállású munkavállaló vagyok idáig ez a jelenlegi munkám mérföldekkel jobb mint bármelyik előzőbb. Diákként persze volt 1-2 hely ahova bármikor szívesen visszamennék dolgozni még akár részidőben is, de sajnos erre nincs lehetőségem. Reményeim szerint itt azért szeretnék jó pár évet maradni, nagyon unom már az állás keresés főleg, hogy sajnos azért nincsen túl nagy választék a piacon. Van persze olyan munkalehetőség amit dobálnak utánad, de az nyilván olyan is amit nem tudsz vagy lehetetlen pár évnél tovább csinálni vagy akár csak hónapokról beszéljünk. Nekem mindig is fontos volt a biztonság, egy stabil munka, mennyivel jobb érzés, hogy tudom jövőhónapban is x időpontban pénzt kapok és mehetek belőle ételt, italt bármit vásárolni. A szórakozási termékekről, mint például a könyvek, mozi belépők, krémek, parfümök, ruhák és egyéb kiegészítőkről ne is beszéljünk. Főleg arról, hogy mennyire drága ÉLNI, és életben maradni. Az étel nem olcsó főleg, ha az ember lánya valamilyen allergiában szenved és nem mindegy, hogy mit és milyen minőségű termékeket vásárol.

Főzés is ezáltal nehezebb, főleg inkább csak hétvégén amikor szabadnapos vagyok akkor tudok valami normális rendes ételt főzni....persze ehhez hozzátartozik, hogy amikor munkából hazajövők lesz kb 5 óra és mivel após itthon van már akkor így nem szívesen főzőcskézek lent...próbálom kerülni a kontaktust főleg, hogy nem szeretem ha beleszólnak ahogy főzök még, ha csak tippet adnának akkor se. Ha már én főzök akkor az úgy lesz elkészítve ahogy én megálmodtam. =D

Rájöttem, hogyha szeretem a munkámat akkor nagyobb kedvem van kb mindenhez. Eddig nem igen szerettem főzni és valahogy erőm se és kedvem sem volt hozzá. Valahogy depressziós voltam az akkori munkám miatt így az ételem kb kifújt abba, hogy rizs rizzsel és némi zöldség keverékkel. December óta viszont azt veszem észre magamon, hogy szívesen próbálkozok új dolgokkal. A pizzát és a kókuszgolyót mesteri módon készítem el. Terveim között van, hogy igazi jó lasagnét és rakott krumplit is tudjak csinálni. A hosszútávú terveim között szerepel, hogy remek szakács legyek, csak hát...igen, após kissé visszatart, hogy minden délután a tv előtt ül és pont rálát a konyhára...valahogy ez kiveszi belőlem a kedvet, viszont valamit enni kell és ha már enni kell akkor valami nagyon táplálót és finomat együnk. ^^

Voltaren Dolo a barátom!

A mai nap kissé velőtrázó volt. Majdnem az ügyeleten kötöttem ki mert annyira begörcsölt a hátam, hogy kb a légzés is fájt. Lassan egy hete fáj, de volt amikor elmúlt annyira, hogy elfelejtettem, hogy van ilyen problémám jelenleg. Aztán tegnap már bemenni se tudtam dolgozni, ma pedig így délután azt hittem, hogy kórházba fogok kikötni vele. Az ügyeletet felhívta párom ahol elláttak tanáccsal. Igazából egy fájdalomcsillapítót mondtak, hogy vegyünk hiszen ez jó lesz rá. Tény és való, hogy jobb lett tőle most már nem fetrengek a fájdalomtól, de még így is érzem benne a fájdalmat. Talán el kéne mennem orvoshoz vele, de az egy újabb kihagyott nap a munkába. Jobb lett volna, ha ki jön az ügyelet és belém szúr egy izomgörcsoldót és voila, meg is van oldva minden, de sajna ilyen bagatel dolgokkal, mint, hogy hátfájás nem foglalkoznak... vegyél be fájdalomcsillapítót és feküd ki. Remélem holnap mire be kell mennem dolgozni nem fog fájni és valahogy hamar elmegy a nap, hogy aztán hétvégén remélhetőleg kifekszem annyira, hogy megszűnik végre végleg a fájdalmam.

#ThankYouWonderGirls

A mai nap amikor felmentem twittere szétnézni az első hír ami fogadott, hogy a koreai Wonder Girls lányok feloszlanak. Ami furcsa volt számomra hiszen, pár hónapja az volt még hírben, hogy átmennek egy másik kiadóhoz, de sajnos ez nem így történt. Fura számomra amikor egy olyan banda oszlik fel akik már akkor sikeres együttesek voltak amikor én 2009-ben felfedeztem a koreai popot.

Valahogy űrt hagyott bennem ez a hír, hogy sosem fognak többet együtt énekelni és jobbnál jobb dalokat kiadni. Ugyan az évek alatt pár alap tag kivált ~ volt aki családod alapított és volt aki színészi karrierbe kezdett. De a csapat ment tovább a megmaradt tagokkal és ezután is remek igazi bulizós dalokat adott ki.

Imádtam a koreográfiájukat.

Nos, de az élet megy tovább és remélem, hogy a lányok bármibe is kezdenek bele ezután nagyon nagyon sikeresek lesznek benne. ^^

#ThankYouWonderGirls ♥

KPOP ötvözve hegedűvel = SZERELEM

Amikor pici voltam mindig is felnéztem azokra az emberekre akik tudnak valamilyen hangszeren játszani. A hegedű és a zongora volt a kedvencem. Valamiért vonzott ez a két hangszer, de sajna sosem volt alkalmam megtanulni játszani rajtuk. Mai napig sajnálom. De sajnos az a nagy gond, hogy drága egy tanárt megfizetni, hogy tanítson meg normálisan játszani a hangszeren és persze kottázáshoz sem értek. Emlékszek amikor általános iskolában ének zene órán tanították a kottázást és így mintha egy idegen nyelvet akartak volna megtanítani nekünk. Volt aki akkor már hegedült vagy más hangszeren is tudott játszani. Imádtam amikor órán behozták a hegedűt és előadtak valamit. Az a gond, hogy gondolkodtam régebben, hogy veszek egy hegedűt aztán könyvekből, videókból megtanulok valahogy úgy a saját szórakoztatásomra, de aztán rájöttem, hogyha már veszek egy hegedűt akkor már igazán megakarok tanulni rajta játszani.

Úgy akarok egyszer hegedülni, mint Henry Lau.

Henry Lau, egyike a kedvenc koreai idoljaimnak akikre nagyon nagyon felnézek a munkássága és a tehetsége miatt is. Imádom ahogy a KPOP stílust ötvözi a hegedű gyönyörű dallamával.

                                         

Igazából, úgy érzem, hogy ha megtanulnék valamilyen hangszeren játszani akkor végre találnék egy olyan hobbit magamnak amivel igazán letudnám magam kötni főleg, hogy érdekel is. Sajnos aztán mindig rájövők, hogy ez nem olyan könnyű. Mindig is olyan hobbit választottam magamnak ami nem egyszerű és persze nagyon költséges csak, hogy ne legyen olyan egyszerű a kis életem. =D

Csoda!

Csoda. :3

Ki tudja hanyadik blog

2013-ban kezdődött minden. Akkoriban kezdtem el írni amikor rájöttem, hogy segít ha kiírom magamból a gondjaimat s ezáltal megkönnyebbülők. Barátok híján ez volt a legjobb megoldás.

~

Igen, nincsenek barátaim.

~

Vannak ismerőseim, "barátok" de valahogy egyiküket sem tudom úgy nevezni, hogy barátok. Nem töltünk elég időt egymással, egymás kiismerésére csak a felszínt kapargatjuk. Úgy érzem nekem ez így jó. Nem akarok senkit sem közel engedni magamhoz, hiszen az mindig gondot jelent. Nem most majd pár hónap múlva, évekkel később akár. Kiskorom óta megvagyok "igazi" barátok nélkül, valahogy nem érzem a hiányukat. Mindig egyedül játszottam vagy anyumékkal a játszótéren. Valahogy sosem illettem a többiek közé, mindig mást akartam és persze ezt az óvodába még az óvónéni sem nézi jó szemmel, ha valaki nem játszani akar a többiekkel, hanem rajzolni.

Óvodában jöttem rá, hogy utálom, ha megmondják nekem mit csináljak.
Valahogy még a mai napig haragot érzek és feldúltságot, ha arra gondolok, hogy nem hagytak sosem békén, hogy azt csináljak az óviba amit szeretnék. Mindig azt kell tenned amit a többiek... de MIÉRT? Utáltam ezt. Sosem lehetsz különböző a többiektől kb ezt sugallták. Egy másik emlékem ebből a korszakból egy olyan mozzanat amit ma napig nem értek.

Egy kislány játszik a legókkal egyedül mire egy társa odalép hozzá és elveszi tőle, a kislány ezt nem nézi jó szemmel és visszaveszi tőle mire a hívatlan kis társ elkezd sírni és persze az óvonénik a kislányt hibáztatják, hogy miért nem osztja meg a társával szívesen a játékot. TALÁN MERT ERŐSZAKOSAN ELVETTÉK TŐLE?

ez az emlék még most is totális error nálam, mái nem értem miért én voltam a hibás, DE itt jön egy pillanat amire így visszagondolva kicsit gonoszul, de büszke vagyok a kis kori énemre, amikor odajöttek a óvónénik, hogy játsszak a társammal így konkrétan odavágtam neki a legót. Ezzel mutatva, hogy akkor játssz egyedül. Erőszakos emberrel miért akartam volna játszani? Oké, hogy kisgyerek nem fogja fel stb talán így gondolták, de ott abba a helyzetben igen is felfogtam mi történik körülöttem, hogy milyen indulattal jött oda a óvistársam. Elég nagy voltam ahhoz, hogy eltudjam dönteni, hogy maradok vele játszani vagy sem. A válasz pedig egyértelmű, NEM volt.

Óviban sem voltam barátkozó típus, jobban szerettem az egyedüllétet.
Az elkövetkezendő éveimben amikor egyre nagyobb lettem akkor sem kimondottan szerettem társaságban lenni. Tipikus tini életet éltem. Elmentem bulizni, koncertekre, házibulikba, de valahogy egyet sem éreztem úgy, hogy igazán én akartam inkább csak, hogy ne maradjak ki belőle, mert "mi lesz ha megöregszel és nem buliztad ki magad amikor még tehetted" effektus volt. Voltak dolgokat amiket nem bántam meg pl a egész nyáron tartó kis 2-3 fős társaságban eltöltött pizzás, boros estéket egy akkori kedvenc bulizó helyünkön. Sajnos van bőven olyan emlék amikre mai napig nem tudom, hogy gondoltam akkoriban, de félek, már akkor sem tudtam s vannak olyan emlékek amiket úja és újra átélnék, vagy pedig még többet szeretnék belőlük, de tudjuk... a jóból is megárt a sok.

~

Szerencsére már nem kell alkalmazkodnom senkihez, nem járok iskolában, szerencsére csak pár ismerős van akikkel találkozgatok, de nem visszük túlzásba egy könnyed beszélgetés vagy eszme csere bőven kielégíti a társasági szükségleteimet főleg, hogy sajna olyan személyiségű vagy hasonló ízléssel rendelkező egyént még nem találtam amire nekem lenne szükségem. Szerencsére nincs benne a munkahelyen megfelelni való kényszer sem, csinálom a kis feladatomat és nem érdekel ki mit gondol rólam. Vígabb is vagyok amikor eljövök napvégén. Belefáradtam, hogy mindig ezen kattogjak ki mit gondol... szimplán idegen emberek nem érdekelnek. Azért mert egy helyen tanulunk, dolgozunk stb még nem ismerjük egymást csak az a gond, hogy más ezt máshogy gondolja.

"Beszélgetünk tehát barátok vagyunk"... Bocs, de ez nem barátság!!
Mindig is idegesítettek az ilyen emberek akik annyira nem tudnak reálisan se gondolkodni, hogy nem tudják eldönteni, hogy kit nevezünk barátnak.

Nekem a blogom a legjobb barátom.
Blogból is volt már egy jó pár. Mindig beleesek abba a hibába, hogy 1-2 ember tudomást szerez róla s akkor megadom nekik, hogy olvasgassák, de aztán rájövök, hogy ez nem jó ötlet, mert akkor nem tudok már annyira megnyílni vagy őszintén írni az érzéseimről.

Most nem esek ebbe a hibába. A blogom az ÉN blogom.
:3

Az első nap

Mint minden kezdet valaminek a vége. Egy újabb ajtó kinyitása egy új fejezet a könyvben.

Nem tudom mi vitt rá a lélek, hogy egy újabb blogot nyissak, de valahogy úgy éreztem, hogy szükségem van rá, hogy kiírjam magamból a gondolataimat. Ami mostanában eléggé felgyülemlett. Sok inger ér és néha nem tudok már különbséget tenni jó és rossz között ami pedig elég nagy bug az életem ezen szakaszán. De mint minden rossz dolog egyszer csak a múlté lesz, mint ezek a dolgok is. Egyszer eljön az idő amikor szabadon élvezhettem a kis életem minden pillanatát nem azon idegeskedve, hogy holnap vajon milyen problémám lesz. Csak legyen türelmem kibírni, mert nálam a türelem nem rózsát teremt, hanem idegeskedést.

~