Van értelme erőltetni dolgokat? amikről tudom, hogy sosem fognak rendbe jönni? mindig azt hiszem, hogy van pár ember akibe kapaszkodhatok végül akkor löknek el maguktól amikor fontos lenne, hogy fogják a kezem. Miért van ez? érzik, hogy szükség van rájuk és odébb állnak? amikor 3 napos beszélgetés odáig jut, hogy szia, hogy vagy? és vissza se kérdeznek, nem érdeklődnek az kissé bántó és frusztráló. Csak nekem vannak ilyen barátaim? rengeteg nem törődöm ember van körülöttem akik leszívják az energiámat és még is miért csinálják? élvezetből? egyáltalán tudják magukról, hogy milyen személyiséget testesítenek meg?
Valószínűleg a válasz nem. Azért nem, mert sosem állok le velük veszekedni, hogy hahó, én is itt vagyok ám, nem csak te létezel a világon és illene érdeklődni néha a másik iránt is, de megszoktam már. Mindig én vagyok a lelki szemetesláda, csak egyszer azon kapják magukat, hogy nem bírom feldogozni az adatokat, információkat és nyomok egy delete gombot, mert előbb vagy utóbb eljön a pillanata mindennek, mint ennek is. Magányos vagyok egyszerűen. Egyedül vagyok a gondolataimmal, érzéseimmel akire senki sem kíváncsi csak a párom. Barátaim, haverjaim nagyon kevés százaléka, kérdezi meg, hogy " hogy vagy?" pedig ez a két szó világot ment.
Rájöttem, hogy hiába erőlködök semmi sem fog változni. Én változtam már sok mindenki miatt és mit értem el vele? ugyan úgy ott hagytak a barátságban, mint ha mi sem történt volna. Most mit csinálok? próbálok nem foglalkozni az ilyen emberekkel csak kissé frusztráló, hogy nagyon sok ilyen ember vesz körül aki nem adja fel és csak ír és ír és még is mit vár tőlem? meghallgatom a baját és ennyi... én mit nyertem vele? csak át veszem tőle a rossz érzetet, de az enyémből nem kíván átvenni. Meg kell tanulnom ignorálni az ilyen embereket. Holnaptól tréningezem magamat erre a funkcióra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése